Ma (vasárnap), 23:00; Skins 5×01!
Ma (vasárnap), 03:35; Skins 5×01! (ism.)
A brit E4 egyik leghírhedtebb sorozatára igencsak rájárt a rúd idehaza, ugyanis miután a Cool TV megakadt a vetítéssel, úgy tűnt, hogy a hazai nézők sosem tudják meg, mi lesz Effy és Freddie bandájának sorsa, a Sorozat+ azonban kezébe vette a gyeplőt. Így megszakítás nélkül érkezik ma este az 5. évad első része, ami a soron következő harmadik fiatal generációt mutatja be.

Elég pár pillantást vetni a fenti képre és máris belátható, hogy az 5. évad főszereplői legalább annyira “színes” arcok, mint amit elvár az ember a legendás tévéműsortól, a 6. évadra pedig végképp beérnek majd a kezdő színészek. Az előzetes errefelé bevizsgálható az évről-évre megújuló főcímmel együtt, aztán pedig érdemes felidézni az MTV ugyanezen címmel futott produkcióját, és hogy vajon miért kapott olyan gyorsan kaszát.

Hétfőtől teljesen átalakul a TV2 főműsorideje – itt az új műsorrend

Nehogy már én vegyem el tőle a tudást – interjú Csermely Ákossal a Digital-Media Hungary 31 évéről

Kiderült, hogy folytatódik-e a megújult Heti Hetes

Premierözön az HBO Maxon: 23 film kerül fel júniusban

Szünet nélkül érkezik a TV2 Csoport egyik török sorozatának 2. évada
