Holnap este indul a TV2 új, nagyszabású produkciója: A nagy Duett. A műsorról már egy korábbi hírünkben is olvashattatok, itt. A show indulásának alkalmából egy bulis sajtótájékoztatót tartott a csatorna.
Maga a rendezvény egy Vigadó téri hajón került megrendezésre. Először Claudia és Majka (a két műsorvezető) bemutatta a versenyző párosokat majd a zsűrit is. Ezután Simon Zsolt a TV2 vezérigazgatója mondott beszédet, miután rögtön következett az egyik páros (Falusi Mariann & Árpa Attila) közös produkciója, melybe megpróbáltak mindenkit bevonni, mint az látszik egy képünkön is. A rendezvényen majdnem az összes olyan sztár ott volt aki szerepelni fog majd a műsorban.







Hétfőtől teljesen átalakul a TV2 főműsorideje – itt az új műsorrend

Nehogy már én vegyem el tőle a tudást – interjú Csermely Ákossal a Digital-Media Hungary 31 évéről

Kiderült, hogy folytatódik-e a megújult Heti Hetes

Premierözön az HBO Maxon: 23 film kerül fel júniusban

Szünet nélkül érkezik a TV2 Csoport egyik török sorozatának 2. évada

Grósz Judit, az RTL volt vezérigazgató-helyettese felel mostantól a közmédia megújulásáért