2011-ben indult napjaink egyik legmeghatározóbb sorozata, amely a 8. évad 6. részével végleg befejeződött. Jön még persze a jelenleg Bloodmoon munkacímre hallgató, az anyaszéria előtt 5 ezer évvel előtt játszódó spinoff, de vélhetően az már egy teljesen más stílusú produkció lesz. A Trónok harca magyar idő szerint május 20-án, hajnalban befejeződött, a finálé pedig bizonyos szempontból csalódás lett. Évek óta rengetegen várták feszülten, hogy ki ül majd fel a sorozat végén a Vastrónra, ám a megoldás lehangoló lett, ráadásul komoly logikátlanságok is zavarták a műélvezetet.

A Trónok harca 8. évada rengeteg kritikát kapott a nézőktől, amiatt, hogy az utolsó 6 rész túl kiszámíthatóra sikerült. Nekik jórészt nem volt igazuk, hiszen kevesen tudták volna pár hónapja megtippelni, hogy Daenerysnek csak egy sárkánya marad a végére, illetve Arya Stark öli meg végül az Éjkirályt. A lezáró szezonnak megvoltak a maga erős pillanatai, a végjáték második fele viszont tényleg bénára sikerült.

Az addig vezető út jól megalapozott volt, hiszen hidegrázós momentum volt Dany katonai diktatúrájának kiépülése, amely végül a karakter bukásához vezetett. Daenerys Targaryen tragédiája az utolsó pillanatig nagyon erős maradt, hiszen egy olyan emberről volt szó, aki magasztosabb ideák miatt vonult harcba, végül azonban pont ez az elvakultság tette őt rossz leendőbeli vezetővé. Élmény volt látni, ahogy egy messzi ország trónkövetelőjéből főgonosszá nőtte ki magát Dany.

hirdetés

Daenerys már évadokkal ezelőtt megmondta, hogy tűzzel és vérrel fogja bevenni a vele szembeszálló városokat, a Targaryen lány pedig beváltotta az ígéretét. Sokan ezt elfelejtették és hibának fogták fel a trónkövetelő megőrülését, azonban teljesen logikus volt ennek a történetszálnak az íve. A hófehér hajú szépség akkor követte el azonban fatális hibáját, amikor figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy Királyvár megadja magát és behódol neki.

Innentől kezdve ő lett a legfőbb ellenség és Szürke Féreggel együtt elkezdtek ügyködni az elnyomás kiépítésén. Nem tartott ez sokáig, hiszen Havas Jon is tette azt, amit kellett neki. Ned Stark nevelt gyermeke ahogy mindig, a kötelességét tartotta lefontosabbnak és szíven szúrta szerelmét. Ezzel pedig Daenerys víziója beteljesedett, sosem ülhetett fel a Vastrónra. Bár, ami azt illeti, más sem nagyon.

Drogon ugyanis halálos tüzével, mérgében elpusztította a Vastrónt. Ez a fordulat érthető volt, ahogy az is, hogy Havas Jont miért hagyta életben a szörnyeteg. A férfi lehet az utolsó sárkánylovas, tehát őt nem bánthatta. Megtették ezt helyette a sorozat írói, aki rendkívül méltatlanul bántak el Westeros egyik legnagyobb hősével. Az utolsó részben Jont ugyanis meghurcolták, a végén pedig visszazavarták abba az Éjjeli Őrségbe, ahol korábban a karaktert kinyírták. Keserédes húzás volt ez, és még az sem nagyon vigasztalhatta az embereket, hogy a férfi rémfarkasa, Szellem végül megkapta gazdájától a neki kijáró simogatást. Valahogy lezáratlan maradt ez a szál, nem kaptunk választ arra, hogy miért indultak el a vadak és az őrség tagjai a Falon túlra. De sajnos ez volt még így is az egyik legelfogadhatóbb végkimenet, tekintve a férfi árulását és azt, hogy meggyilkolta a világ egyik leghírhedtebb hadvezér-királynőjét.

Westeros királya ugyanis, egy nemesekből álló kerekasztal döntése alapján Bran Stark lett. Tyrion Lannister beszéde és az, ahogy a Háromszemű Holló ezt elfogadta, rendkívül dühítő volt. Pár hónapja még mindenki azt találgatta, hogy Bran lehet maga az Éjkirály, a szereplő olyan furcsán viselkedett a szériában már évadok óta. Ráadásul pár résszel ezelőtt felajánlották a kerekesszékes fiúnak, hogy legyen Deres ura, de visszautasította a felkérést, mondván őt ilyen világi dolgok nem érdeklik. Nyilván, mivel egy misztikus lény lett. Egy, az átlagember felett álló entitás, aki a társadalom emlékezeteként szolgál. Erre jön David Benioff és D. B. Weiss és a sorozatzáróban kimondatják Brannel, hogy titokban ez volt a célja. Végig Westeros királya akart lenni. Lehangoló.

Amellett, hogy Tyrion is rendkívül ostoba beszédet mondott el, amelynek szinte semmi értelme nem volt, Bran királlyá tételével is önmaga paródiájává vált a Trónok harca. Azt mondjuk meg kell jegyezni, hogy Daenerysnek végül sikerült elérnie a célját. A nő megtörte a rendszer kerekét és a következő generációk innentől kezdve már megválasztják az uralkodókat. Legalább nem kövér királyok elkényeztetett gyerekei kerülnek majd hatalmi pozícióba, a származásuk miatt. Ki lehet jelenteni, hogy csak pár lépés kell a demokrációhoz Westerosban, bár ez a korszellem miatt vélhetően sok időbe telik még.

Nagyon látszott ezen az utolsó részen, hogy a készítők egy ideje nem tudnak már támaszkodni a könyves alapanyagra, azonban pár érdekes fejlemény még így is történt. Az, hogy Arya Stark olyasmi felfedező lett, mint Kolumbusz, Sansa Stark pedig egy különálló királyság, Észak uralkodónője, rendkívül izgalmas fordulatok. Persze most jöhetnek a dühös rajongók és mondhatják, hogy igen, a Trónok harca is disney-s befejezést kapott, hiszen a Starkok győztek. Az olyan apróságok miatt azonban, mint Jaime és Cersei Lannister tragikus halála, biztosan sokan emlékeznek majd jó szívvel még erre a felemás sorozatzáró részre is.

A Trónok harcának végül nem sikerült az a célkitűzés, amit az alkotók többször is emlegettek. Miszerint a sorozat legvégéig egyenletesen tartani akarják a minőséget, ahogy az a Breaking Bad készítőjének is sikerült. Az utolsó részre ugyanis erősen megcsappant a produkció által képviselt színvonal. Logikátlanságok és lehangoló húzások zavarták az összképet, habár vizuálisan volt néhány lenyűgöző jelenet is. Emlékezzünk csak arra, ahogy Daenerys háta mögött Drogon szétnyitja a szárnyait… egyike volt a Trónok harca leggyönyörűbb és legmegkapóbb snittjeinek.

Arra számítottunk, hogy az ígéreteknek megfelelően keserédes lesz a befejezés. De ehelyett közepesen nagy csalódás volt a Trónok harca fináléja. Valószínűleg az is közrejátszott ebben, hogy a legtöbb nézőnek irreális elvárása volt a végjátékkal kapcsolatban, de ha ezt nem vesszük figyelembe, még így is a leggyengébb epizódot kaptuk ebben a szezonban. Sajnos nincs már folytatás, nem lehet kijavítani a csorbát, így valószínűleg az utókor a Losttal egy lapon emlegeti majd a Trónok harcát, már ami a buta lezárást illeti. Persze ezt majd ők eldöntik. Mi csak annyit tehetünk, hogy igyekszünk olyan derűsen várni a spinoffot, mint ahogy Bran, Tyrion, Bronn és a többiek elpoénkodtak egymás között az utolsó jelenetben. Értékelés: gyenge 7/10 (Fotók: HBO)

hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része