Folytatjuk az előző év értékelését, Kolosi Péter után Fischer Gáborral, a TV2 Csoport programigazgatójával beszélgettünk. Egyenként megvizsgáltuk, hogy tavasszal és ősszel mely műsorok voltak sikeresek és melyek nem hozták a várt eredményeket. Elmondta, hogy ősszel miért adtak extra hosszú adásokat egyes műsorokból. Szóba került a napközbeni jósműsorok szerepe, a Korhatáros szerelem furcsa főcíme, valamint A Fal és A Piramis ügye. Fischer Gábor ebben az interjúban jelenti be, hogy tavasszal visszatér A Nagy Duett, hogy mely RTL-es sorozat ismétlései kerülnek át hozzájuk, valamint milyen új amerikai sorozat érkezik hamarosan a TV2-re. Ezen kívül mesél a csoport jövőbeni kábelstratégiájáról és az eddigi eredményekről.

A 2017-es év Az 50 milliós játszmával indult, mely meglepő módon jobb eredményeket hozott, mint a korábbi évadok. Minek volt ez köszönhető?
Egyrészt annak, hogy új műsorvezetővel hoztuk vissza Az 50 milliós játszmát. Majka karaktere és személyisége talán közelebb állt a szélesebb közönséghez. Illetve az egy plusz volt, hogy a korábbi évadokkal ellentétben, mikor csak egy-egy speciális hét ment élőben, most a széria nagy része élő volt. Applikáción is lehetett játszani, ami az ott felajánlott pénznyereményeknek köszönhetően még népszerűbbé tette a formátumot. A sikerhez az is hozzájárult, hogy a versenytársakkal ellentétben mi nem a megszokott műsorokkal, hanem változatos műsorstruktúrával tértünk vissza 2017-ben.

Február vége felé elindult az Egymás szemében, a Detektív Bt. – A nyomozócsalád és a Vigyázat, gyerekkel vagyok!. Ez utóbbi jól hozott, a másik kettő viszont bukás volt.
A TV2 ezen időszaka az építkezésről szólt, új műfajokat próbáltunk ki. Amikor azt látod, hogy a versenytársad struktúrája hasonlóan néz ki, napi műsorok és szezononként 2-3 műsor szállítják a főműsoridős nézettséget, amivel piacvezető, akkor neked kísérletezned kell. Választhattuk volna azt is, hogy napi műsorokat gyártunk, de akkor a kísérletezés hosszú évekig is tartott volna. Így viszont viszonylag gyorsan rájöttünk, hogy milyen programstruktúra tud hatékonyan működni. A koncepció az volt, hogy heti műsorokkal próbálkoztunk, amelyek az egyes napokon váltakoztak. Az említett formátumokat a nézők nem szerették eléggé így más műsorokkal folytattuk tovább. Ez a struktúra február végén indult, húsvét körül pedig már tudtuk, hogy két napi műsorral – az Extrém Activityvel és a Vigyázat, gyerekkel vagyok!-kal megyünk, ezek pedig azonnal működtek is.

hirdetés

Az Extrém Activity napiban nem hozott jól.
Sokkal jobban nézték, mint az ebben a sávban korábban képernyőre került műsorokat. Ezért mi elégedettek voltunk vele.

Az Annyit ésszel, mint erővel! viszont Till Attila műsorvezetése ellenére se működött igazán.
Kipróbáltuk a műfajt, melyet a nézők ebben a kombinációban nem szerettek. Szerintem Tilla se találta a formátumban a helyét és a közönség se értette, miről szól pontosan a műsor. Így korán eldőlt, hogy nem valószínű, hogy több évad jön belőle.

Tavasszal A Nagy Duett is képernyőre került, mely kiemelkedő számokat hozott vasárnaponként.
Valóban jól teljesített, nagyon ügyelünk arra, hogy hétvégén és főleg vasárnap nagy figyelem összpontosuljon a showműsorainkra. A nézők szeretik A Nagy Duettet, sikerült igazán szórakoztató szereplőket felvonultatni. Így minden összejött a műsorral kapcsolatban, amit szerettünk volna elérni.

Idén tavasszal is látható lesz a műsor?
A műsor tavaly megnyerte a Televíziós Újságírók Díját, a nézettsége jó volt, így természetesen idén tavasszal is visszatér vasárnap esténként.

Nyáron a Bumm! közepes számokat hozott, míg a Pénzt vagy éveket! néha azért a közepesnél picit jobb eredményekre is képes volt. Miért voltak saját gyártású műsorok ebben az időszakban és mit gondolsz róluk?
A Bumm! részeit még a tavaszi szezonhoz sorolnám, míg a Pénzt vagy éveket! már az őszit vezette fel. Az, hogy nyáron van saját gyártású műsor, az kivételes helyzet. A rendelkezésre álló költségvetésünket igyekszünk hatékonyan felhasználni, ezért úgy döntöttünk, hogy az őszi szezont kicsit korábban indítjuk el. Július végén, augusztus elején indult a Pénzt vagy éveket!. Sikerként éltük meg a műsort, a formátum pedig egyszerű alapkoncepciót használ. Sztárpároknak kell megmondani, hogy a szemben lévő ember hány éves. A nézőket érdekelte a produkció és a műsorvezető humora is hozzájárult a jó eredményhez.

Az őszi műsorstruktúra a nyár utolsó napjain indul el igazán. A Séfek séfe rosszul indított, de folyamatosan javultak az eredményei és az évad végére már szép számokat produkált.
Ez a műsor egy olyan időszakban indult, amikor az emberek éppen visszatértek a szabadságról, a nyaralásról. Augusztus 27. viszont fontos dátum volt, több saját gyártású műsorunk is ezen a napon indult. A Séfek séfe nézettsége nagyon szépen emelkedett. A vele szemben adott, kezdetben gyengélkedő Survivor ellen is jól teljesített. Az, hogy augusztus végén indult, teljesen tudatos volt, ugyanis szerettük volna, ha a nézők nálunk látják először a főzős tematikát az új szezonban. Ez egy heti műsor, amit mi napiban valósítottunk meg. Egy olyan brand született, mely jól teljesített és alkalmas arra, hogy a jövőben időnként visszahozzuk a TV2-re.

Utána Áll az alku volt, mely az elején közepes szinten hozott, később feljavult, aztán 18-49-ben több alkalommal le is győzte az RTL Klubot.
Az Áll az alkuban nagyon hittem, biztos voltam benne, hogy jó fogadtatása lesz. Örültem, hogy az utolsó pillanatban, a kinevezésem után nem sokkal Gundel Takács Gábort is sikerült meggyőzni arról, hogy visszatérjen. Olyan emblematikus karaktere a műsornak, hogy nélküle elképzelhetetlen az Áll az alku. Nem tévedtünk, a nézők nagyon gyorsan megszerették és komoly versenytársává vált az RTL Klubnak. Egyértelmű volt, hogy 2018-ban új évaddal jelentkezik a vetélkedő.

A Séfek és az Alku mellett a Drágám, add az életed! volt a harmadik ősz elejei műsor. Ez viszont a főműsoridős csatornaátlag alatt teljesített és a három műsor közül is ez hozta legrosszabb eredményeket.
Az este 7-8 óra környékén induló műsorok nagyobb eséllyel tudnak sikeresek lenni, mint az este 10-től 11-ig tartók. A Drágám, add az életed! azon produkciók közé tartozik, melyek korábban sikeresnek számítottak. A nézőknek szerettük volna megmutatni, hogy nálunk három gyártott műsor van, így este 11-ig láthatnak új tartalmakat. Teljesen le akartuk fedni a főműsoridőt többféle tematikával, sztárokkal, gasztro műsorral, vetélkedővel, a TV2 őszi sikereiben ennek a döntésnek is szerepe volt. Jobban hozott a Drágám, mint a korábban ekkor adott amerikai filmek vagy sorozatok. 5-6 százalékos filmek helyett 10-11 százalékos produkciót adtunk és ezért ezt is sikerként könyveltük el.

A SuperTV2-n szintén ezen a napon elindult a Csajok, pasik, Balaton, mely egészen jó számokkal indult, majd folyamatosan zuhantak az eredményei és át is kellett tenni egy másik sávba.
A SuperTV2 fontos szerepet tölt be a portfólióban, ezért is indítottunk el egy új napi sorozatot, a Csajok, pasik, Balatont. Jól indult, de a nagy csatornák versenye kihatással van a kábelcsatornákra is. Amikor ezt láttuk, akkor igyekeztünk másik sávba tenni a szériát. Rájöttünk, hogy ezzel a műfajjal, amikor olyan komoly szórakoztató műsorok harcolnak egymás ellen mint az Áll az alku, a Survivor, a Séfek séfe, A Konyhafőnök, akkor a kábelcsatornák szintjén ennél többet nem tudunk elérni. Elégedettebbek vagyunk vele összességében még így is, mint az előző szezonban sugárzott Édes élettel. Kipróbáltuk, levontuk a következtetéseket.
Az volt a célunk ezzel a műsorral, hogy a Jóban Rosszban mellett legyen még egy fontos napi saját gyártás a csatornán. Ha a SuperTV2 egész főműsoridejét nézzük, akkor azért sokkal stabilabb eredményeket hoztunk, mint az RTLII. Tartottuk azt az előnyt, amely a SuperTV2-nek mindig is megvolt az RTLII-höz képest.

Amikor ValóVilág ment az RTLII-n és a SuperTV2-n még nem volt Jóban Rosszban, akkor jóval nézettebb volt az előbbi csatorna. A SuperTV2 egy sokkal tudatosabban építkező, tisztább profilú csatorna, mint az RTLII, mely olyan, mintha a fagylalt kategóriában egy erdőmester fagylaltot látnál.
Közel egymilliárd forintért ValóVilágokat és napi sorozatokat gyártottak az RTLII-nél, így event csatorna lett. Addig nézik csak az emberek, amíg van rajta esemény, aztán eltűnnek a nézői. A drága műsorok nélkül gyengék az eredményeik. A SuperTV2-nél viszont mi a stabil napi eredményekre koncentrálunk, más a stratégiánk, így nincsenek olyan időszakai, amikor visszaesik a láthatatlan csatornák közé.

Visszatérve a TV2-re, a Sztárban sztárról sokan azt mondták, hogy már elfáradt a műsor. Ehhez képest jól teljesített, hogy látjátok ezt a formátumot?
Ősszel különösen fontos a vasárnapi napokon a megfelelő programkínálat, a Sztárban sztár az ország egyik legerősebb televíziós brandje. Megvizsgáltuk, kik lehetnek az alkalmas szereplők, akikkel sikeresen meg lehet valósítani az 5. szezont. A nézők nyilvánvalóan nagyon szeretik ezt a vasárnap esti szórakozást, amit a TV2 nyújt nekik. A zsűrit is sikerült megújítani, Stohl András és Papp Szabi is hozták, ami szükséges volt. Már az első szezon végén felmerült, hogy abbahagyjuk, mégis volt benne még 4 évad. Azt gondolom, lesz még képernyőn a Sztárban sztár.

Szeptemberben a TV2 és az RTL Klub nagyon közel volt egymáshoz, voltak olyan napok, amikor 1 százalékpont volt a különbség. Vártatok ilyen arányokat?
Nyilván tudtuk, hogy az RTL ősszel erős, ilyenkor egy kereskedelmi televízió az erőforrásait ide összpontosítja, és ők három műsort sugároztak a szezonban. Az volt a célunk, hogy az új TV2-t a térképre tegyük és a nézők azt lássák, hogy itt 6-8 hetente újdonságok vannak, szemben az RTL állandóságával. Azt a képet akartuk erősíteni, hogy itt a nézők folyamatosan új tartalmakkal találkozhatnak. Az RTL-nél akkor tudod nézni a műsorokat, ha állandóan követed a történéseket, míg a TV2-nél megteheted azt, hogy időről-időre bekapcsolódsz az egyes újdonságokba.

Erős versenyre számítottunk és arra törekedtünk, hogy az eredmény szoros legyen. Az RTL az erős versenyben komoly program stratégiai hibákat vétett, gyakorlatilag a 7 órás sáv küzdelme miatt, hogy egyre hosszabb és hosszabb műsorokat gyártott szépen leszoktatta a nézőket a napi sorozatairól. Pontosan azt csinálta amire számítottunk. Üzletileg meg a többmilliárdos beruházások ellenére se tudott lényegesebben erősebb lenni az RTL Klub, mint a TV2.

Szeptemberben közel volt a TV2, de októberben annak ellenére nagyon lemaradt, hogy korábban két sikeres műsort hoztatok vissza. Az 50 milliós játszma és a Vigyázat, gyerekkel vagyok! jóval hosszabb adásokkal tért vissza, az első napok után viszont nem is teljesítettek jól. Miért kellett ilyen hosszú részeket készíteni?
Van egy költségvetésünk, amit január 1. és december 31. között be kell osztanunk. Ebből a költségvetésből bizonyos számú műsort tudunk legyártani. A versenytárssal nehéz versenyezni, ha ő az őszi szezonban 3 saját gyártású műsort is készít. Ha mi vásárolt tartalmakkal akarunk velük versenyezni, az nem fog működni egy hazai gyártással szemben. Költséghatékonyság miatt jobb egy műsorból több percet forgatni, mint egy új műsort készíteni. Sem Az 50 milliós játszma, sem pedig a Vigyázat, gyerekkel vagyok! nem volt hosszabb, mint A Konyhafőnök például. Teszteltük, hogy mi az a hosszúság, amit a nézők szeretnek. A Ninja Warrior Hungary a jó példa, ami nettó 130 perces volt, de ennek ellenére szívesen nézték. Nem éreztek késztetést a nézők, hogy abbahagyják, hiszen jó volt a tartalom.

Megéri hosszabb műsorokat gyártani, ha emiatt leesik a nézettsége?
Úgy gondolom, hogy Az 50 milliós játszma és a Vigyázat, gyerekkel vagyok! nézettsége, akkor is ilyen lett volna, ha 20 perccel rövidebbek a részek. A Vigyázat, gyerekkel vagyok! alapvetően egy heti formátum, mi napi műsort készítettünk belőle. Amennyiben 20-25-30 részt gyártasz belőle, három évadnyi szereplőre van szükség. Ahogy halad előre az évad, nem mindig a legizgalmasabb sztárok kerülnek a képernyőre. Inkább ez okozhatta a visszaesést.

Október közepén, november elején, amikor ez a két műsor képernyőn volt, a TV2 és az RTL közötti különbség 5-6 százalékpontra nőtt, ha a főműsoridős közönségarányt vizsgáljuk.
Úgy gondolom, hogy ez egy erős időszak volt. Ekkor mentek a hatalmas költségvetésből készült Survivor utolsó adásai, így a finálé előtt nagy várakozás volt a nézőkben. Viszont van egy üzleti racionalitás is. Míg a Vigyázat, gyerekkel vagyok! egy stúdióban készült idehaza, addig a Survivor a Fülöp-szigeteken, ezért nagyjából négyszer-ötször drágább volt. Utána következett A Konyhafőnök VIP, mely szintén egy drága műsor és az elmúlt évek egyik legerősebb RTL-es brandje. Ha ezt összevetjük, akkor gazdaságilag egy nagyon jó döntést hoztunk. TV2 oldalról az októberi időszak valóban kevésbé volt sikeres, mint a szeptember, de a kábelcsatornáink ebben az időszakban is erősödtek, így csoport szinten elégedettek voltunk.

Ősszel indult el az új nagyszabású műsorotok, a Ninja Warrior Hungary. Nem hozott olyan jó számokat hétfőnként, mint hétvégén az X-Faktor vagy a Sztárban sztár, de hétköznapi adatokhoz képest kiemelkedőket. Ráadásul többször leelőzte az RTL-t.
Nagy várakozás előzte meg a Ninja Warrior Hungaryt, és büszkék vagyunk rá, hogy megszereztük a jogait. Külföldön nagyon sok országban RTL csatornán futott ez a formátum, de ezúttal gyorsabbak voltunk a versenytársunknál. Láttuk a műsorban lévő potenciált. Nem szabad összehasonlítani a hétköznapi és a hétvégi eredményeket. Biztos vagyok benne, hogy az X-Faktorral szemben is helyt állt volna a Ninja Warrior, de nekünk egy ilyen látványos műsornál fontos, hogy hol sugározzuk. Nem az volt a cél, hogy az X-Faktort gyengítsük, hanem hogy az RTL fix találkozási pontjairól leszoktassuk a nézőket.

Minden eszközzel az Éjjel-Nappal Budapestet és a Barátok köztöt kell gyengítenünk. 2016 májusában a Média Hungaryn azt mondtam, hogy az akkor még 22-23 százalékos közönségarányt hozó két RTL-es sorozat le fog csökkenni 10-12 százalékos eredményre. Akkor mindenki hitetlenkedett, de 2018 januárjában már ez volt a helyzet. A hétfői időpontban óriási kockázat volt, de van olyan ország, ahol hasonló megoldással vetítették. A műsor az első résztől sikeresnek mondható, a TV2 főműsoridőben le tudta győzni az RTL-t, ez fontos lépés volt abba az irányba, hogy 2018-ban ez még többször megtörténjen. Kizökkentettük a nézőket a 10-15 éves beidegződésekből.

2018-ban jön a Ninja Warror Hungary 2. évada?
Biztos vagyok benne, hogy a TV2 nézői találkoznak még a Ninja Warrior Hungaryvel.

A TV2 őszének harmadik struktúrájának részeként került képernyőre az Ázsia Expressz, amit nagy várakozás előzött meg. Az első fele nagyon jól működött, a Celeb vagyokkal szemben azonban már rossz eredményeket hozott.
Ősszel a hétköznapokban hét műsort sugároztunk, azt láttam végül a legjobbnak, hogy az Ázsia Expressz kerüljön a szezon végére. Három műsorral erősen kezdtünk, a közepén kisebb érdeklődésű műsorok mentek, aztán egy óriási szabású műsor, az Ázsia Expressz jött. A műsort sikeresnek ítéljük. Az Ázsia Expressz a károsultja annak, hogy hétfőn a Ninja Warriorral meg kellett állítani a versenytársunkat, hisz a tévénézési szokások nem teljesen ugyanazok hétfő-péntek és kedd-szombat között. Az Ázsia Expressznél mindig az ötödik résznél, azaz normál sugárzásnál pénteken történik a legérdekesebb esemény, azaz, hogy ki esik ki. Ez szombatra kerülve az RTL nagyágyúival, az X-Faktorral, majd a Celeb vagyokkal szemben nehezebb küzdelem volt.

Ennek volt kihatása a hétköznapi epizódokra is. Az efféle műsorok az RTL-en az évad végéhez közeledve egyre nagyobb nézettséget hoznak, míg a TV2-n konstans eredményeik vannak a részeknek. Összességében nagyon sikeresnek ítéljük a műsort és sok új nézőt hozott a TV2-re. Ha megnézzük a TV2 teljes őszét, akkor mindegyik egy kicsit más műsor volt és ezzel is színesítettük a műsorstruktúrát.

A későbbi sávban szintén elindult egy új produkció. Az Appra magyar!-t nézték viszont a legkevesebben az összes őszi műsor közül és ahhoz képest, hogy kevesebb ellenfele volt, elég rossz eredményeket szállított.
Az Appra magyar! hazai formátum volt, korábban sokat hallottunk azokról a műsorokról, amelyek komoly interakciót követelnek a nézőktől. Ki akartuk próbálni, hogy milyen az, amikor a nézőket még intenzívebben bevonjuk a műsor alakításába. Magyarországon azt tapasztaltuk, hogy a nézők nem kíváncsiak igazán egymás véleményére. Tartalmilag rendben volt a műsor, a közönséget viszont nem sikerült megmozgatni. Ez egy kísérlet volt, de ezek szerint ez a tematika itthon nem annyira érdekes.

Elindult a TV2 első fikciós sorozata, a Korhatáros szerelem. Miért pont szombaton került képernyőre, ami általában a TV2-nek a leggyengébb napja?
Az őszi struktúrában ez volt a legalkalmasabb hely, a hétköznapokon nagyon későn indult volna el a sorozat. Olyan sávba akartuk tenni, hogy a kínálatban nagyobb nézettséget hozzon. Jó érzés azt látni, amikor a konkurencia minden eszközzel próbálta a teret elvenni az újdonság elől, de a sorozat ennek ellenére sikeresen indult. Az RTL nem tudta igazán megállítani, még egy vélt dél-afrikai időjárási katasztrófa sem volt hatással a nézettségére.

Minden sorozatban a főszereplőket szokták bemutatni a főcímekben. A Korhatáros szerelem főcímében látott 7 karakter közül 2 egy-egy részben szerepelt az évad feléig, egy pedig alig szerepelt. Ez marketing fogásnak tűnik.
Egy sorozatot nyilvánvalóan el kell adni. A Korhatáros szerelemben Magyarország vezető színészei mondtak igent a felkérésünknek, ezért megtiszteltük őket azzal, hogy bekerültek a főcímbe. Ez tekinthető marketing fogásnak is, de nemcsak ez volt az oka.

Napközben jósműsorok is mennek a TV2-n, miért van erre szükség?
A kereskedelmi televíziócsatornák üzleti vállalkozásokként működnek, szükség van bevételekre. Kevésbé fontos idősávokban a műsoridőt üzleti alapon megvásárolják produkciók. Erre van egy külön üzletág, az efféle műsorok ennek keretében kerülnek képernyőre.

Nem zavarja a TV2-t, hogy átverik ezekben a műsorokban a nézőit?
Nem gondolom, hogy átverik őket. Nyilvánvalóan nem lennének képernyőn a jósműsorok, ha nem lenne rájuk igény.

A SuperTV2-n elindult a Sztárban sztár + 1 kicsi új évada. A csatornaátlaghoz képest remekül hozott, a tavalyi eredményekhez képest, amikor rendszeresen RTL Klubot vert a műsor, viszont visszaesett.
Ennyit fragmentálódott a piac egy év alatt. A jelenlegi vezető műsorok eredményeit ha megnézzük, jóval többet csökkentek a tavalyiakhoz képest, mint a Sztárban sztár + 1 kicsi. Kiemelkedő műsor vasárnap esténként, hozzájárul ahhoz, hogy a SuperTV2-t fontos és mérvadó csatornaként emlegessék.

A SuperTV2 rendszeresen legyőzi az RTLII-t, a Mozi+ ugyan nem előzi meg a Film+-ot, de régóta a vezető tévécsatornák között van. Viszont a Prime-nak csökkent a nézettsége és nagyon messze van a Cooltól.
Portfólió szinten a tavalyi évünk parádés eredménnyel zárult. Nagyon sokat nőttünk, míg a versenytársunk csoportszinten csökkent. Nem is keveset, 1,7 százalékpontot, ebből csak 1,1 az RTL Klub. Ez annyit jelent, mintha az RTL csoportból eltűnt volna egy AXN méretű csatorna. A mi programstruktúránk jövő-orientált. Ennek egyik alapja a kábelstratégia, mely egy rendkívül hatékony akvizíciós műsorbeszerzési stratégián alapszik. Büszkék vagyunk arra, hogy az elmúlt évben minden, számunkra kulcsfontosságú sorozatot, filmet megvettünk. Évekkel ezelőtt elkezdtünk a FOX-szal együttműködni, azzal a FOX-szal, amely a versenytársnak a sikerét tulajdonképpen meghatározta. Persze ha elvesztesz egy csomagot már lehet azt állítani róla, hogy nem fontos, az eredmények úgyis később látszanak. A FOX most már a TV2 stúdiója, fontos sorozatok, filmek jogait vásároltuk meg tőlük.

Ezzel kapcsolatban egy exkluzív bejelentést szeretnék tenni, 2018-tól a Dr. Csont is a TV2 Csoport csatornáin lesz látható. A teljes sorozat jogai nálunk lesznek a következő 10 évben és az RTL Klub, valamint a Cool helyett a Prime-ot fogják erősíteni. A versenytársnak ez komoly veszteség. Emellett sok tartalmat vesztettek, ami azt láttuk, hogy őket is meglepte, mert néhány esetben csak azért, hogy ne maradjanak teljesen tartalom nélkül képesek voltak 40-60%-kal is többet fizetni az utolsó pillanatban, mint amit mi ajánlottunk és ami reális a magyarországi viszonylatban. A TV2 Csoport jelenleg kikerülhetetlen a piacon, biztos vagyok benne, hogy hosszú távon a kábelportfóliónk megelőzi majd a versenytársunkét és éveken belül jelentős előnye lesz az RTL-lel szemben.

A Prime rossz eredményeiről mit gondolsz?
A Prime azért csökkent, mert Magyarországon a sorozatok iránti érdeklődés is csökkent. A Prime-ot át fogjuk pozicionálni, több tartalmi erősítést is tervezünk a nap egyes szakaszaiban. A Prime növekedési potenciállal bír, de a sorozatcsatornáknál nagyon nehéz dolgunk van. Fontos brandekkel akarunk erősíteni. Az átpozicionálás keretében hosszú távú megállapodást kötöttünk a német ZDF-fel és rengeteg klasszikus sorozat tartalom – Charlie, majom a családban, A klinika, A hegyi doktor – jelenik meg a csatornán, amik emelni fogják a csatorna nézettségét.

Az Izaura TV elképesztő növekedést hozott egy év alatt, a Humor+ szépen növekszik. A többi egy éve indított csatorna viszont nagyon a mezőny mögött kullog.
A célunk, hogy létrehozzuk az ország legerősebb csatornaportfólióját, amely mind a nézőknek, mind a televíziós szolgáltatók számára vonzó tartalmakat kínál. Az Izaura TV-ről tudtuk, hogy óriási siker lesz, még csak 70 százalékos lefedettsége van, így van benne további potenciál. A közönség imádja a telenovellákat, a TV2-n is nagyon nézték délutánonként, a csatornával ezt a kínálatot bővítettük ki. 2016-hoz képest 2017 őszén több mint 900 százalékos növekedést hoztunk főműsoridőben, ez pedig páratlan eredmény. A Humor+-on mennek országos tévépremierek, itt van a Lazíts, Kevin!, illetve a Mick kell a gyereknek! új évada és az Amerikai fater is itt látható. Ez a csatorna is jó úton halad. A Kiwi TV-nek és a FEM3-nak a finomhangolása zajlik. A Spíler hasonlóan bármelyik sportcsatornához, akkor ér el kimagasló nézettséget, amikor exkluzív közvetítések vannak vagy nagy érdeklődésre számot tartó sportesemények. Büszkék vagyunk arra, hogy a Premier League, az NHL és a MotoGP közvetítési jogai mellett Bajnokok Ligája mérkőzéseket is láthatnak a nézők 2018 őszétől. Jelenleg is számos jelentős sportközvetítési jogról tárgyalunk.

2018-ban terveztek-e új csatornát indítani?
Azt mondtuk, hogy felépítjük az ország legeredményesebb kábelportfólióját. Véleményem szerint a legszínesebb szót már most is megérdemeljük. Többször is elmondtuk, hogy annyi csatornát fogunk indítani, amennyivel piacvezetőnk leszünk. Vannak csatornák kidolgozott, startra kész állapotban. Hogy ezek mikor indulnak el? Mindent időben be fogunk jelenteni. Kábelportfólió szinten a TV2 Csoport 2017 decemberében például már nézettebb volt, mint az RTL kábelportfóliója. Ennek és a friss adatok tükrében vizsgáljuk a bővülési lehetőségeket.

A Piramis letarolta a januárt és februárban is jól teljesített. Az RTL azt mondja, hogy ezt leloptátok A Falról. Valóban nagyon hasonlít rá. Mit gondolsz erről a vádról és a műsor eredményeiről?
A Piramis fontos műsora a TV2-nek. 2017 utolsó napjaiban indult el, egy izgalmas műsor lett. Fantasztikus játékosokat castingoltunk és Stohl András is nagyban hozzájárul a sikerhez. Örülök, hogy ő is csatlakozott a TV2-höz. A formátum, az újdonság ereje hozzájárult ahhoz, hogy a nézők megszeressék A Piramist. A TV2 ennek a műsornak köszönhetően főműsoridőben, hétköznap esténként nézettebb volt, mint az RTL. Ez nagyon régen nem fordult elő. A versenytárs korábbi nagyágyúi feleannyi számokat hoztak jobbára január elején a hétköznaponként, mint A Piramis.

Ha nem lopás, akkor mi A Piramis eredeti formátuma? Ez egy magyar fejlesztés, vagy ha nem akkor kitől vettétek?
A Piramis vásárolt formátum, de üzleti titok, hogy honnan vettük. A konkurencia marketing fogásból sok mindent mondott, ezt nem kell kommentálnunk. Akkor nem értettük az okát, de mára már látszik, hogy féltek a gyenge tartalomtól és valahogy el kellett adni. Nyilván, ha premier előtt 2 epizódot leadtak abból a műsorból, amit 2018 egyik nagy dobásának szántak és a 2. epizód már feleannyi nézőt se érdekelt, mint az első az nem túl jó jel 2018 nagy dobására és eredményeire nézve. Most ezt látjuk napról napra.

Sokak szerint a második epizódot azért nézték jóval kevesebben, mert egy órával előtte jelentették be, hogy jóval hamarabb kezdődik és sokan nem tudtak róla.
Az is egy stratégiai hiba volt, de amióta hétköznap esténként látható, azóta se produkál sokkal jobb eredményeket. A napokban például A Fal egyik adást a kereskedelmi célcsoport 100 tévénézőjéből közel 90 már elutasította.

2018-ban milyen műsorok jönnek a TV2 Csoport kínálatába, sorozatok és magyar fikció tekintetében?
Rengeteg műsor van előkészületben, el szeretnénk jutni a programfejlesztésünk harmadik fázisához, a tavalyi év tapasztalataiból kiindulva. Izgalmas időszak jön, a célunk, hogy a nézőket és a szakmát is meglepjük. Számos formátum fog érkezni, rengeteg újdonsággal. A következő évértékelő biztos azzal fog kezdődni, hogy jól megleptünk mindenkit és olyat csináltunk, amit ma még senki el sem tud képzelni. Vásárolt tartalmakban se lesz hiány, a TV2-re jön a Taken, az Elrabolva film franchise sorozat változata. Tavasszal több új, saját gyártású műsor kerül képernyőre.

2017-ben volt Survivor, Celeb vagyok és Ázsia Expressz. 2018-ban ismét lesz Survivor, de lesz-e a TV2-n külföldön forgatott, egzotikus, látványos műsor?
Természetesen 2018 őszére is tartogatunk számos meglepetést, de ezekről korai volna még beszélni. Egy új korszakot szeretnénk nyitni, ahol még erősebb hangsúly lesz a tartalmon és annak tálalásán, rövidesen a nézők és a szakma már máshogy gondolkodik majd a magyar kereskedelmi televíziózásról. Jövő év elején biztosan erről beszélünk majd.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban