Az Álarcos énekesben az előző két adásban 8-8 maszkos énekes küzdött a továbbjutásért. Mindkét részben kettes párbajok voltak, így négyen automatikusan folytathatták a versenyt, ugyanennyien pedig leleplezés közelébe kerültek. Az első részben végül a Sütit leplezték le, aki Flour Tomi volt, a másodikban pedig a Cica kellett levegye az álarcot, amely Béres Alexandrát rejtette. Az RTL Klub nagy showműsora most vasárnap 19 órakor folytatódik.

A következő adásban, a harmadik show-ban azonban szabályváltozás lesz – tudta meg a SorozatWiki az RTL Magyarországtól. Ezen a héten 7 versenyző lép fel, három párbaj lesz, két kettes és egy hármas. A Banán a Tigrissel, a Béka az Elefánttal, a Maki pedig a Dinóval és a Babával küzd meg a bennmaradásért. Mindhárom körből egy-egy azonnali továbbjutó lesz, mely azt jelenti, hogy a két kettesből egy-egy, a hármas párbajból pedig ketten kerülnek leleplezés közelébe.

hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

hirdetés