Hawaii-ra lecsapott a természet, megérkezett ugyanis a szigetekre a Lane hurrikán. A vihar erős széllel és áradásokkal csapott le a környékre, több településen már térdig ér a víz. Az időjárás szakértők szerint még csak a hurrikán széle érte el Hawaii-t, így ennél is rosszabb körülményekre kell számítani a későbbiekben. A BBC 200 km/órás szélről tudósít, több utat is lezártak, a közlekedés lehetetlenné vált. Donald Trump amerikai elnök katasztrófa sújtotta övezetté nyilvánította Hawaii-t, az előrejelzések szerint az elmúlt 10 év legerősebb viharával kell megküzdeniük majd a lakosoknak.

Két amerikai sorozat forgatása is a szigetvilágban zajlott a héten, a hamarosan debütáló Magnum széria és a Hawaii Five-0 felvételeit is le kellett állítani a szükséghelyzet miatt. A Magnum stábja már csütörtökön szüneteltették a munkálatokat, ők nem kockáztattak, míg a Hawaii Five-0 készítői a tegnapi nap során még végezték a dolgukat. Mára a forgatás lehetetlenné vált, így bizonytalan ideig leállították a forgatásokat. Az új Magnum szeptember 24-én mutatkozik be a CBS-en, míg a Hawaii Five-0 kilencedik etapját szeptember 25-én láthatjuk először, ugyancsak az amerikai csatornán.

hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

hirdetés