Míg Sophie Turner számára a Trónok harca hozta meg az áttörést, addig Peter Dinklage már jó pár évvel az HBO sorozata előtt befutott színésznek számított. Legújabb cikkünkben Kit Haringtonnal foglalkozunk, aki mellékszereplőként tűnt fel Westerosban, hogy aztán az ő döntésein múljon a Vastrón sorsa. Az Éjjeli Őrség egykori kapitánya megjárta a halált, összejött Daenerysszel, mostanra pedig mindenki izgul a karakter sorsáért. De vajon Kit Harington a moziban is kamatoztatni tudta a Trónok harcának köszönhető ismertségét?

Kit Harington első filmszerepe 2012-ben volt, a Silent Hill – Kinyilatkoztatásban játszott fontos karaktert. A videojáték-adaptáció a Silent Hill 3 feldolgozása, mely a klasszikus horror kategóriájába esik. Érdekesség, hogy a filmben feltűnt Sean Bean is, aki a Trónok harcában Havas Jon nevelőapját alakította. A történet középpontjában egy tinédzser áll, aki egy alternatív dimenzióban találja magát, egy olyan városban, mely az ő valóságában nem létezik. A Silent Hill nem kapott túl jó kritikákat, mind a szakma, mind pedig a közönség szemében egy középszintű film maradt.

hirdetés


2014-ben jöhetett volna az áttörés Kit Haringtonnak, aki a Pompeji című történelmi kalandfilmben kapott főszerepet. A színész jól kigyúrta magát a projekt miatt, így igazi A-listás színésznek tűnt, viszont ez a film se lett túl sikeres. A jó szereplőgárda és az izgalmas sztori pedig adott lett volna, hiszen mindenki ismeri a Vezúv legendás pusztítását, melynek rengeteg áldozata lett, Pompeji városa pedig elpusztult a természeti katasztrófa miatt. Több amerikai újságíró is megbocsátotta a film helyenként megmosolyogtató húzásait, a film azonban nem lett egy történelmi franchise kezdete és ez mindent elmond.


Kit Harington kipróbálta magát modern akciófilmben is, hiszen 2015-ben mozikba került az MI-5, melyben a Trónok harca színésze terroristákat kergetett Londonban. 2016-ban aztán egy vadnyugati film jelentett némi feloldozást a Havas Jont megformáló színésznek, a Megtorlás már kellően brutális kaland volt, melyben olyan kollégákkal dolgozott együtt a Trónok harca sztárja, mint Dakota Fanning, Guy Pearce, vagy épp Carice van Houten (Melisandre).


Úgy tűnik, hogy a kosztümös darabokban éri utol leginkább a siker Kit Haringtont, 2017-ben mutatkozott be a Puskapor című 3 részes minisorozat. A produkció címe a lőpor-összeesküvésre utal, és egy 1605-ben történt merényletkísérletet dolgoz fel, melynek egyik központi figurája a legendás Guy Fawkes volt. Kit Harington a szériában egy éppen lecsúszó angol nemest alakít, akit ráadásul a hite miatt is meghurcolnak. A sorozat nagyon véresre és megdöbbentőre sikerült, így jó szívvel ajánlható a Trónok harca rajongóknak.


Szeptember 10-én megjelent Kit Harington legújabb filmje, a The Death & Life of John F. Donovan is, melyben egy tévésztárt alakít a színész, akinek botrányos levelezése egy 11 éves kisgyerekkel évekkel később látott napvilágot. A produkció a #metoo idejében egy igencsak kényes témát piszkálhat meg, így kíváncsian várjuk majd a kritikusok véleményét. A történetben olyan sztárok játszanak, mint Natalie Portman, Thandie Newton a Westworldből és Kathy Bates.


Kit Harington esetében egyelőre ködös, hogy mit hozhat a jövő a Trónok harca után. A színész úgy tűnik, hogy a kezdeti botladozások után most már egyre jobb lehetőségeket kap a filmes szakmában. Emellett pedig Harington szívesen szinkronizál is, hiszen a How to Train Your Dragon 2-ben, a Telltale-féle Trónok harcában és a Call of Dutyban is dolgozott. Ez utóbbi játékban éppen a főgonoszt alakította az egyébként jófiú szerepekhez szokott Kit Harington.

hirdetés

A héten véget ér az RTL jelenlegi legnézettebb műsora

Pár hét múlva, több RTL-es felületen is indul a ValóVilág 12. évada

Erdőtűz ütött ki az Ázsia Expressz forgatási helyszínén

Mesterséges intelligencia alkotta az MTVA új műsorvezetőjét

Leleplezték az idei X-Faktor harmadik férfi mentorát

Balázs, Bence, Majka és Joci vezetik majd az RTL 15 év után visszatérő showműsorát