A Netflix streaming szolgáltató valaha volt legnépszerűbb sorozatának, a Stranger Thingsnek július 4-én debütált a régen várt harmadik évada, amely nyolc epizódot foglalt magába. A ’80-as években játszódó, természetfeletti elemekkel operáló széria tehetséges gyerekszínészek tömkelegét vonultatja fel, akiknek már most biztos helyük van Hollywoodban. A történet szerint, az Indiana állambeli kisváros, Hawkins egy hidegháborús fegyverkísérlet következtében valami olyasmit szabadít a világra, ami csak a legfélelmetesebb rémálmainkban szokott megjelenni.

A legfrissebb szezonban pár új karakterrel is megismerkedhettünk, köztük Robinnal, akit Maya Hawke formál meg nagyszerűen. A felkavaró, horrorisztikus jelenetekből ezúttal sem volt hiány, valamint a korszak elmaradhatatlan oroszok általi összeesküvése is terítékre került. Bár a harmadik évad fináléjában elvarrtak néhány történetszálat, azért még akad felfedezni való és nyitva hagyott ajtó egy esetleges folytatásra. A Netflix pedig úgy döntött, hogy berendeli a negyedik évadot, amiről egyelőre nem tudjuk, hogy mikor érkezik.

A Matt és Ross Duffer készítette alkotást eredetileg négy-öt évadosra tervezték még a legelején, de nincs kizárva, hogy még többet kihozzanak belőle. A Stranger Things első két évada egyébként már magyar hangsávval is megtekinthető a Netflixen és hamarosan elérhetővé válik a legújabb epizódok szinkronizált változata is. (Fotó: Netflix)

hirdetés
hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban