Gőzerővel zajlik a Netflix újdonságának, a The Witcher című új sorozatnak a forgatása, részben magyar helyszíneken. A produkció stábja az elmúlt hetekben többek között a Szelim-lyukban és a Vajdahunyad várában, valamint Tatán is dolgozott. Andrzej Sapkowski művei mutáns szörnyvadászokról szólnak, úgynevezett vajákokról, akikről világszerte ismert videojátékokat készített a CD Projekt RED fejlesztő cég is. Most a Netflix bejelentette, mikor várható a The Witcher 8 részes első szezonjának debütálása.

Az online streaming szolgáltatás egyik vezetője, Ted Sarandos arról nyilatkozott a napokban, hogy a fantasy sorozat 2019 negyedik negyedévében, azaz október és december között debütál a Netflixen. A nézőknek jó hír, hogy nem csak heti egy epizódot kapnak, mint például a Trónok harca esetében, a széria már a premier napján egyben megtekinthető lesz. A The Witcher főszereplője a korábban Supermant alakító Henry Cavill, aki a Tudorok című történelmi sorozatban is feltűnt korábban.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban

hirdetés